Üres fészek, mint esély az álmok megvalósítására

Mi is az az üres fészek szindróma és kiket érint?
Megfordult már a fejedben a gondolat, hogy milyen jó is lenne legalább egy nap nyugalom vagy pihenő, gyerekricsaj, hangos zene és állandó kérdések nélkül? Ha igen, akkor képzeld el a fordítottját. Amikor az esne jól, ha nem lenne ekkora a csend. Ha nem lenne üres a gyerekszoba. Ha az asztalnál nem árválkodna üresen a gyerekek helye. Ha reggelente nem lenne hirtelen olyan sok időd magadra…
Nos, ez az üres fészek szindróma. Szakemberek arra az élethelyzetre használják ezt a kifejezést, amikor a gyerekek felnőnek, és már nem igénylik a szülők jelenlétét. Általában el is költöznek ilyenkor otthonról a tanulmányaik, vagy egyéb okok miatt, tehát a „fészek” szó szerint is kiürül.
A szülők, főként mi anyukák, ilyenkor nem igazán tudunk mit kezdeni a hirtelen ránk szakadt szabadsággal, a sok felszabadult, üres időnkkel.
Ezért nagyon sok szülőt és párkapcsolatot megvisel ez a helyzet, olyannyira, hogy vannak akik elválnak, mások pedig depressziósak lesznek, mert nem tudják megszokni a megváltozott körülményeket. Persze első időben még a „jajdejó ez a kis nyugi” érzés van, de aztán óhatatlanul jön a „most mit is kezdjek magammal” érzése.
Színezd újra a párkapcsolatotokat!
Ha a kapcsolatotok már egy ideje szinte csak a gyerekek dolgairól szól, ha a utóbbi időben már ez az egyetlen közös érdeklődési pontotok, akkor a gyerekek távozásával óriási lehet az űr és nyomasztó a csend…
Pedig nem kell, hogy így legyen!
Párterápián sokszor kapnak a jelentkezők, olyan házi feladatot, amelyben minél több időt kettesben kell tölteniük, hogy ismét összeszokjanak, újra megismerjék és felfedezzék egymást. Ezt ti is megtehetitek!
Mióta a lányunk “kiszállt”, mi a férjemmel rendszeresen járunk sétálni vagy biciklizni munka után. Egy-egy hétvégére elmegyünk túrázni, elvonulunk valahová pihenni. Olyan jó, hogy ezt lelkiismeretfurdalás nélkül megtehetjük! Nem kell azon aggódni, hogy kész lesz-e a gyerek házi feladata, ha nem vagyunk mellette, vagy talál-e magának vacsorát, rendesen eszik-e, stb…
Gondolkodjatok el azon, hogy mi lenne az, amit ti szívesen és örömmel csinálnátok kettesben? Ami jó érzéssel töltene el benneteket, de régóta nem volt rá lehetőségetek?
Például esti séták közösen, vagy heti egy mozi/úszás, színház, egy páros tánc tanfolyam?
Üljetek össze egy romantikus vacsora és egy finom pohár bor mellett, és keressétek meg a közös pontokat! Próbáljatok ki több dolgot is, szerencsére van idő, nem? Ha pedig más-más érdekel benneteket, akkor legyen egyik hónapban a te, a másikban pedig a párod által választott program az, ahová kettesben elmentek. A várakozás öröme, a közös kaland, az átélt élmények újból összehoznak benneteket!
Ha pedig mindent megtesztek és ennek ellenére mégis kiderül, hogy nincs már a csemetéken kívül más, ami összetartson benneteket, akkor most van a legjobb alkalom egy újrakezdésre, hiszen a gyerekek felnőttek!
Valósítsd meg régi álmaidat!
Gondolj csak bele, mikor tudtál utoljára valamit igazán magadért csinálni? Mennyi időd volt rá eddig?
Lemondtál sok mindenről, mert a gyerekek miatt magadra már nem jutott energiád, időd? Íme, a sors adta szuper lehetőség az álmaid, régi vágyaid megvalósítására!
Mit csináltál korábban, ami évek óta hiányzik neked, vagy mi az, amit már nagyon régóta szeretnél kipróbálni, de eddig nem volt rá időd? Egy új vállalkozás indítása? Vagy eljárni jógázni? Szeretsz énekelni? Netalán kézimunkáidat szeretnéd értékesíteni? Esetleg régóta szeretnél tanulni valami újat? Több időt töltenél olvasással, kertészkedéssel vagy futássl?
Fogj egy papírt és ceruzát, majd írd fel a lap tetejére: „Új dolgok, amelyeket meg szeretnék valósítani”
Majd készíts egy listát a párkapcsolatodra, karrieredre, szabadidődre, utazásokra, személyes fejlődésedre, stb. vonatkozóan és írj mindegyikhez egy határidőt. Lehet, hogy most még nem fér bele anyagilag minden a keretbe, hiszen a lurkók taníttatása felemészti a családi kasszát, de hamarosan ennek is vége lesz, mert már nem lesz szükségük a támogatásotokra!
Sokszor a körülményeken nem tudunk változtatni, de a hozzáállásunkon igen. Tehát, bármi is legyen az, amit felírtál a listádra, itt a remek alkalom, hogy belevágj és elkezd a megvalósítását!