Mit hozott nekünk 2020?

Mit hozott nekem 2020

Már amikor elindultak a járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések és még nem tudtuk mennyi időre zárnak be az intézmények és a vállalkozások, munkahelyek, előre sejteni lehetett, hogy ez a helyzet nem fog nyomtalanul elmúlni. Arra viszont csak kevesen számítottunk, hogy ilyen sok mindenre meg fog tanítani bennünket.

Annak ellenére, hogy a közösségi médiában egyre többet lehet általánosságokban olvasni arról, hogy milyen sok változást hozott a pandémia a környezetünk és a világ számára, csak kevesen vállalják fel, hogy személyesen, a saját életükre, vállalkozásukra vonatkozóan beszéljenek arról, hogy mit is tanultak, miben változtak meg az elmúlt hónapok alatt.

A Mompreneur közösség Bács-Kiskun Megyei regionális online találkozóján merült fel ez a kérdés, ahol meglepődve tapasztaltam az ismétlődő „kulcsszavakat”, a sok hasonlóságot a válaszokban. Összegyűjtöttem azokat, amelyek a legtöbbször ismétlődtek és mindenki számára (nem csak vállalkozóknak) hasznosak lehetnek.

Mit hozott nekünk 2020? Mit tanultunk, tanulhatunk a jelenlegi helyzetből?

  • Átértékelődtek a dolgaink és ennek köszönhetően átalakultak az életünkben a fontossági sorrendek is – meg kell tanulnunk, hogy egyszerre nem lehetünk több helyen. Fel kell állítanunk a prioritásokat és el kell engednünk az amiatt érzett lelkiismeret furdalást, hogy egyszerre nem tudunk mindenben és mindenhol tökéletesek lenni.
  • Hálásabbak vagyunk, jobban értékeljük azokat a dolgokat, amelyek megvannak az életünkben és ezért korábban sokszor evidenciának vettük őket.
  • A gyors alkalmazkodás elengedhetetlen a fejlődéshez – ehhez viszont engedni kell a maximalizmusból. Nem szabad megvárni, amíg tökéletesre viszünk valamit, sokszor a „kész jobb, mint a tökéletes”. Ehhez nagyon jó stratégiának bizonyul az imposztor szindróma vagy a maximalizmus legyőzésére a „Fake it till you make it”.
  • A különböző generációk szoros összezártsága és egymásra utaltsága megértésre és türelemre tanít bennünket.
  • A hatékony időgazdálkodás kulcsa a tervezés, és bizonyos dolgok elengedése vagy átadása, delegálása. A „nem”-et kimondani nehéz, de sokszor ez kell ahhoz, hogy utána könnyebb legyen az életünk.
  • Ami nekünk egyértelmű, az másnak nem az. Ha szeretnénk segítséget kapni, meg kell tanulnunk kérni is. Az „azt szeretném, ha ő észrevenné…” nem mindig működő stratégia. Ki kell mondani a vágyainkat, kéréseinket, hogy a környezetünk meghallja őket.
  • Ahhoz, hogy folyamatosan adni tudjunk, magunkat is töltenünk kell. Nem elég csak másokkal foglalkozni és nem szabad arra várni, hogy majd egyszer csak lesz időnk magunkra is. Keresni kell az alkalmat és teremteni kell lehetőséget az „énidőre”, a számunkra fontos dolgokra is, hogy hosszútávon másoknak segíteni tudjunk.

Munkára fel!

Ha esetleg még nem „vetettél számot” az elmúlt hónapok eseményeivel kapcsolatban, mindenképpen érdemes megtenned, míg friss az „élmény”. Egy szuper gyakorlat, amelyhez csak egy nyugodt negyed órára, egy papírra és egy tollra lesz szükséged. Erősen javasolt egy kellemes háttérzene, egy finom tea vagy kávé, esetleg egy pohár bor, mert ezek katalizátorként hathatnak a gondolataidra.

Tehát, írd fel az üres lap tetejére:

Gyakorlat: Mit tanít, tanított nekem a 2020-as év?

És kezdj el írni. Ne gondolkodj, csak írd le, ami eszedbe jut, arra vigyázz csak, hogy pozitívan fogalmazz. Fontos, hogy kézzel írj és ne számítógéppel, mert így direkt lesz az összeköttetés a gondolataid és a tollad között 😀
Írj le legalább tíz dolgot. Minél többet írsz, annál biztosabb, hogy előjönnek az esetleg mélyre elrejtett felismeréseid is.

Miután kész vagy, egyenként gondolkodj, elmélkedj azon, amit leírtál. Ha van kedved, fejtsd ki írásban, hogy mit hozott az életedbe a járvány és oszd meg velünk is az Álommegvalósító Vállalkozók facebook oldalán!

Ha tetszett a cikk, és úgy gondolod, hogy ez a gyakorlat másnak is jól jöhet, kérlek oszd meg!