ŐK ÍGY KEZDTÉK…

Minden álommegvalósítónak jól jön egy kis inspiráció, motiváció! És kitől lehetne hitelesebb, tanulságosabb, mint azoktól, akik ugyanabban a „cipőben járnak”, mint te?
Történeteiket olvasva láthatod, hogy a sikeres vállalkozók is voltak kezdők valamikor, nekik is vannak nehéz napjaik és időszakaik, mégis kitartanak az álmaik mellett. Mi motiválta őket az elindulásra? Hogyan valósítják meg a vágyaikat? Erről és még sok más tapasztalatukról mesélnek neked, nekünk.
„A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek”
-Vince Lombardi-
Szeretnék neked olyan vállalkozókat bemutatni, akik már élik az álmukat, akik már megvalósították az életük legnagyobb céljait, vagy folyamatosan dolgoznak azok megvalósításán.
Szeretném, ha elmesélnék nekünk hogyan indultak el, milyen körülmények között és milyen indíttatással kezdték el az álmuk megvalósítását? Mi volt az a fordulópont az életükben, amikor azt mondták: "belevágok!" ?
Kezdő vállalkozóként mi jelentette a legnagyobb kihívást számukra? Voltak nehézségeik az úton? Ha igen, hogyan jutottak túl rajtuk?
Mit tartanak a legnagyobb eredményeiknek, sikereiknek?
Hogyan képzeljük el egy napjukat? Hogyan tudják összeegyeztetni a vállalkozást a családdal és a többi szerepeikkel (feleség, gyermek, stb.)
Ugye, minderre te is kíváncsi vagy? Ha igen, hamarosan itt olvashatod majd a bemutatkozásokat!

Sziasztok! Ladóczki Mária vagyok, a spanishvibes megálmodója és Jamrik Márta töretlen segítségével, annak megalkotója is. Mártival 5 hónapja dolgozok együtt, igazából ő talált meg engem. Minden héten találkoztunk és minden alkalommal együtt dolgoztunk azon, hogy azt hozzam ki magamból, aki igazán én vagyok és, amit igazán szeretnék elérni. A személyes szimpátia azonnal megvolt.Márti sokat kérdezett és jókat kérdezett, én pedig válaszoltam. Szétszedett, majd összepakolt. Most pedig vezet, motivál, én pedig csinálom.Elindulni a saját utadon néha igen nehéz, de abszolút megéri. Sokszor csak egy egészen pici lökés hiányzik. Én sokkal – sokkal többet kaptam, mint amire valaha is gondoltam és ezt neki köszönhetem. Én mindenképp azt mondom Mártinál a legjobb helyen vagy.
Belevágsz? Ez a te életed.

Egy váratlan (nem kívánt, ám visszautasíthatatlan) középvezetői kinevezés kapcsán kértem először coaching időpontot Mártitól. Teljesen összezavarodva érkeztem, az érzéseim és a tényszerű gondolataim teljesen összegubancolódtak a fejemben. Szakmám, a szociális munka területén érzelmi krízishelyzetnek nevezzük az ilyen helyzetet, amelyben a személy minden figyelme és erőfeszítése a problémára irányul, amelyet azonban a szokásos problémamegoldó módszereivel megoldani nem képes. Ez annyiban lényeges számomra, hogy tapasztalatból tudom, az ilyen érzelmi krízishelyzet felismeréséhez, és megoldásához fokozott empátia és a hétköznapi segítség módszerein túlmutató módszerek szükségesek. A coaching alkalom segített abban, hogy el tudjam engedni a kimagasló felelősség és a rám váró konfrontációk rémísztő érzését. Segített megtalálni a bizalmat saját személyes képességeimben és szakmai kompetenciáimban. Segített büszkévé válnom a kinevezésre. Első lépésként kibillentett a félelmekből, amelyek bénítóan hatottak rám. Aztán megmutatta, hogy melyek a reális félelmeim, amelyekkel szembe kell majd néznem, és ezzel együtt megmutatta az erőforrásaimat is, amelyek segítenek majd a munkámban. Segített kicsit hátrébb lépnem, és kívülről szemlélnem a helyzetet. A coaching alkalom végén reálissá szelidült félelmekkel, önbizalommal, és az új munkával kapcsolatos várakozással jöttem el, sőt azonnali cselekvésre is ösztönzött: elkezdtem tervezni a leendő munkámat, illetve megfogalmaztam a munkában vezérlő elveimet. A folyamat egészében én voltam a középpontban, Márti kérdéseivel vezetett a saját erőforrásaim és az általam elfogadható megoldások felé. Nagy empátiával, finoman terelt vissza a félelmeimtől az előhívható erőforrásaim felé. Minden megfogalmazott mondatom, amely előre vitt, a sajátom volt, de Márti segítsége nélkül ezeknek az előrevivő gondolatoknak esélyük sem lett volna megszületni a fejemben. Folyamatosan éreztem megtartó figyelmét, finom támogatását. Munkám kapcsán több alkalommal kértem még a segítségét, és így fél év után éppen kezdem úgy érezni, hogy olyan vezetővé váltam, amilyen vezetőt én szeretnék magamnak.
