Hogyan tűzzünk ki célokat a 2021-es évre?

2021-es célok

A jelenlegi körülmények között, vállalkozóként bizonyára téged is foglalkoztat a kérdés, hogy milyen célokat érdemes kitűznöd a 2021-es évre?
2020 sok mindent megkérdőjelezett, amit korábban biztosnak gondoltunk. Sokunktól megkövetelte, hogy irányt váltsunk és olyan szinten rugalmasak és alkalmazkodóak legyünk, ahogyan soha nem is gondoltuk volna magunkról, hogy képesek vagyunk rá.
Átalakult a világ, egyes vállalkozások prosperáltak, míg másoknak sok nehézséggel kellett szembenézniük.
Bízva abban, hogy mindez nem tart örökké, és jól megtervezve az évet, megfelelően átszervezve a dolgainkat, nagyban hozzájárulhatunk ahhoz, hogy sikeres legyen a 2021-es évünk.

Előre tervezés és rezíliencia

Az előre tervezés reziliensebbé teheti a vállalkozásunkat, és saját magunkat is. Felkészít bennünket arra, hogy alkalmazkodni tudjunk, bármit is hozzon a holnap.

Miért fontos most a szokásosnál is többet foglalkoznunk a céljainkkal?

Most, amikor szinte minden nap változnak a dolgok, nagyon sokan úgy érzik, hogy elveszítették az irányítást a vállalkozásuk és a saját életük felett. Határozott és előre leírt célokkal, visszavehetjük a kontrolt és ettől erősebbnek, nyugodtabbnak és magabiztosabbnak érezhetjük magunkat.

A célok tervezésénél, mindig érdemes egy kis visszatekintéssel indulni

Mi működött jól és mi az, amin változtatni kell?

Érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok a területek, ahol úgy érzed az előző évben csak elfolyt a pénzed anélkül, hogy eredményeket hozott volna? Hol és hogyan tudod csökkenteni ezeket a költségeket?
A változtatások, amelyeket már idén megtettél, lehet hogy új kapukat nyitottak meg előtted, mint pl. az online értékesítés – online tanácsadás, értékesítés új piacokra, új közönség számára.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen további lehetőségek rejlenek a vállalkozásodban? Milyen termékeket tudnál átalakítani, vagy milyen új termékeket/szolgáltatásokat tudnál gyorsan és egyszerűen bevezetni?

Területek, amelyeken érdemes elgondolkodni és célokat kitűzni:

Webshop és házhozszállítás
Tudnád-e a termékeidet/szolgáltatásodat webshopon keresztül értékesíteni? Van már webshopod? Mi a helyzet a házhozszállítással?

Honlap bővítése
A célod lehet a honlapod kibővítése olyan támogató kiegészítésekkel, mint pl. online rendelési lehetőség, bankkártyás fizetés, chat támogatás.

Vállalkozás automatizálása
Az automatizációban is óriási lehetőségek rejlenek. Tedd egyszerűbbé és könnyebben használhatóvá a kollégáid és az ügyfeleid számára is a honlapodat valamint az online admin rendszeredet.

Távmunka és internet
2021-ben érdemes még jobban kihasználnod az internet adta lehetőségeket, hogy a világ minden tájáról új kapcsolatokra, üzletekre tehess szert.
2020 új távlatokat nyitott a home office és az online találkozók, megbeszélések előtt. Ha úgy érzed számotokra jól működött a távmunka, a 2021-es céljaid között szerepelhet az ehhez szükséges eszközök, körülmények fejlesztése.

Digitális marketing
Ha korábban főként offline, kiállításokon, expókon vagy vásárokon hirdetted a termékeidet, most valószínűleg úgy érzed, hogy beszűkültek a lehetőségeid.
A célod lehet az online marketingben rejlő lehetőségek kiaknázása. Segítségével új módokat találhatsz arra, ahogyan a közösségeddel kapcsolatba tudsz lépni, még akkor is ha B2B ügyfelekkel dolgozol.
Honlap, blog, facebook, instagram, linkdin, youtube, pinterest, stb. fantasztikus lehetőségeket nyújtanak a vállalkozásod kreatív népszerűsítésére. Használj történeteket, mutasd meg, hogyan dolgoztok, készíts esettanulmányokat, vegyél fel oktató videókat, stb.

Beszállítói lánc egyszerűsítése
Sok vállalkozás, amely komplex vagy érzékeny beszállítói lánccal rendelkezett, megszenvedte, amikor leállt a világ, szünetelt a beszállítás.
2021-es célod lehet ezért, olyan lehetőségek felkutatása, amelyek egyszerűsítik a beszállítói láncot, a helyi, környékbeli lehetőségek felkutatása, hogy ellenállóbbá váljon a vállalkozásod.
Ez új partnereket, termékeket és szolgáltatásokat is jelenthet.

Kapcsolatok és közösségek
Ahhoz, hogy elérd a 2021-es céljaidat, foglalkozz többet az emberekkel!
Soha nem volt fontosabb, hogy az emberi kapcsolataid legyenek a fő prioritásod, függetlenül attól, hogy alkalmazottaidról, vásárlóidról, beszállítóidról van-e szó.
A 2020-as év óriási érzelmi, pénzügyi és spirituális energiákat vett ki nagyon sok emberből, ezért 2021-ben a szokásosnál is jobban figyelj és vigyázz a csapatodra. És persze magadat se felejtsd ki a sorból!

Alkalmazd a „nyitott ajtó” szabályt
Hozd létre az empátia és a támogatás kultúráját a vállalkozásodon belül. Vedd észre és díjazd a támogató és gondoskodó viselkedést az alkalmazottaid és a kapcsolataid között.
Gondolkodj el azon, hogy milyen érzelmi támogatással, képzésekkel segítheted a csapatodat. Lehet, hogy te vagy az egyetlen, akire most számíthatnak.
Mutasd meg nekik, hogy fontos számodra a jóllétük, ismerd el őket és köszönd meg, hogy ott vannak neked, hiszen ők a kulcsa annak, hogy el tudd érni az üzleti céljaidat.

És 3 jó tanács a végére:

1. Legyen egy mottód az évre – miről szeretnéd, ha ez az év szólna? Biztonság? Fejlődés? Jókedv?
2. A célkitűzést kezdd a végén! Amikor 2021 decemberében találkozunk, milyen eredményekről szeretnél beszámolni? Mire leszel büszke?
3. Rövidebb távú, gyorsan megvalósítható célokban gondolkodj és mindenképpen maradj pozitív, rugalmas, nyitott és kreatív!
Így észre fogod venni azokat a lehetőségeket, amelyekkel meg tudod valósítani a céljaidat és növelheted a vállalkozásod bevételeit, még ilyen kihívásokkal teli időkben is.

Ha pedig további támogatást szeretnél a céljaid kitűzéséhez:

– keress meg egy személyes találkozóra,
– vegyél részt egy online célkitűző team coachingon
– jelentkezz egy inspiráló tábla készítő workshopra!